Egy alkalmas asztro-coaching jellegű beszélgetés

Észszerű okokkal támasztjuk alá választásainkat, a lelkünk viszont más irányba vinne. Ebből keveredik ki az ellentmondás. Ilyen esetekben az asztro-coaching jellegű konzultáció célratörő, áttekintő szemléletmódjával gyorsan rendezettebbé tehetjük az összképet. Ötéves segítői munkám több száz tanácsadásra alapozva, tapasztalataim esszenciáját gyúrtam egybe, hogy átadhassam Neked a tudást ezeken a beszélgetéseken.

Időtartama: 1,5 – 2 óra

Ára:

29000 Ft

Leírás

Érdekes időkben élünk.  Hogy jön ez az asztro-coachinghoz? Mindjárt elmesélem.

A keleti kultúra bölcsőjében, Kínában létezik egy mondás. Azoknak szokták ’kívánni’, akiknek nem igazán szeretnének könnyű helyzeteket. „Élj érdekes időkben!” Gondoljunk bele, mennyire találó ez a kép! Az ember – külső segítség nélkül – mintha bekötött szemmel bukdácsolna végig az adott időszakon.

A kezdeti bökkenők apró porszemként, észrevétlenül beveszik magukat a gépezetünkbe. Először csak zavaróak, egy idő után pedig megkerülhetetlen, átugorhatatlan akadályokká növik ki magukat. Folytonosan visszatérő dilemmaként nehezítik meg
a döntéseinket, fektetik két vállra az addig harmonikus életünket. Bevált, megszokott módszereink nem, vagy csak alig működnek, mivel valami megváltozott bennünk vagy körülöttünk, amihez időbe telik hozzáedződni.
Működő szokásainkon érdemes alakítani a jobb haladás érdekében. Mire idáig jutunk a történetben, valami nagyon elcsúszik: ellentétesen cselekednénk ahhoz képest, mint amire vágyunk, vagy ami felé az adott időszakban haladnunk kellene. Ésszerű okokkal támasztjuk alá választásainkat, a lelkünk viszont más irányba vinne. Ebből keveredik ki az ellentmondás.

Ilyen esetekben az asztro-coaching jellegű konzultáció célratörő, áttekintő szemléletmódjával gyorsan rendezettebbé tehetjük az összképet. Ötéves segítői munkám több száz tanácsadására alapozva, tapasztalataim esszenciáját gyúrtam egybe, hogy átadhassam Neked a tudást ezeken a beszélgetéseken. Jelen életednek nem az összes vonatkozását vesszük itt górcső alá és nem nyúlunk vissza a meglátható mélységekig. Kifejezetten adott területekre fókuszálunk, ezeket bontjuk ki célzottan. A kliens a saját válaszaira alapozva, az aktuális misztikus jelzésekkel összhangban mondja ki megoldásait az ülés során.

Ismerkedjetek meg Enikő történetével, aki nem is olyan régen járt nálam. Negyvenes évei közepén egy olyan helyzetből próbált kikászálódni, ami kezdetben abszolút ideálisnak tűnt. Enci boldogan élte a női lét kiteljesedésének csúcsát, két életvidám gyerekének odaadó édesanyjaként.
Fiatal felnőtt éveiben egy multinál kezdett dolgozni, s mivel sok energiát fektetett a munkába, felfelé haladt a ranglétrán. Elismerték, szerették a cégnél. Biztos egzisztenciát teremtett magának és családjának. Ahogy teltek-múltak az évek, a hozott képességek egyre erősebben jeleztek nála valamit, amire eleinte legyintett és ráfogta az időjárásra, a lelki érzékenységére. A megbúvó kicsinyhitűség még éppen be tudta tömködni a lyukakat az előtt, hogy megvalósítsa a vele és a mostani életszakaszával jobban harmonizáló, mindenféle szempontból nagyobb szabadságot nyújtó életet.

Mindenesetre bekapcsolt az elme radarja; ilyenkor magyarázzuk meg, hogy miért jobb a nagyvállalati, biztonságosabbnak vélt út, amit már ismerünk. Azonban az a kincs, ami kifejezetten rá lett bízva, szót kért legbelülről az évek múlásával. Mintha azt kiabálta volna: nem ezt beszéltük meg! Enikő a találkozásunkkor már a három irány által szétszakítva, a helyzetbe szorulva küzdött. A multis lét, az anyai örömökben való kiteljesedés, illetve induló vállalkozása is szinte egész embert követelt. A legkézenfekvőbbnek a vállalat által kínált biztos ernyő védelme tűnt számára, szíve mégis mást diktált. Valami azt súgta neki, hogy csak egy kis további kitartás kellene…, ám az észérvek ilyenkor lesújtanak vágyainkra. Önálló vállalkozása első éveinek kiszámíthatatlansága, s talán a pici gyerekek miatt sem engedett kellő időt kis cége szárba szökkenéséhez. Pedig a család, a férj minden lehető módon támogatta őt.

Számmisztikájából látszódott, hogy a nehézségektől, bizonytalanságoktól tarkított esztendő után ebben az évben végre elkezdődhet valami új. Néha olyan kevésen múlnak a dolgok. Nem mindegy, hogy magunkban őrlődünk egy döntés kapcsán és ilyen-olyan hangulatok, napi történések mentén sodródunk, vagy kezünkbe vesszük a sorsunkat és beülünk mondjuk egyszer kíváncsiságból asztro-coaching konzultációra és kapunk egy kivezető irányt a helyzetből. Visszatérve Encire, konzultációnk egyik fontos mozzanata volt az, amikor kimondtuk, hogy talán az önmaga felé megfogalmazott szigorú elvárásai álltak eddig az útjában, valamint a túlságosan szűkre hagyott, felfutásra szánt idő sem volt ideális a sikeres elinduláshoz, úgyhogy abban maradtunk, hogy az álmaiba beletesz még legalább egy évet.

A probléma kibontásakor egyszerre tudtunk dolgozni Enikő személyiségével, erőforrásaival, belső motivációival és érzékenységével is. Körbejártuk a felelősség kérdését, váltottunk pár szót a határok meghúzásáról. Rámutattunk, hogy mindez hogyan segíthet a céljai elérésében. A fenti asztro-coaching beszélgetés megmutatta, hogy hétköznapi témák kapcsán mennyire éles meglátásokra csodálkozhatunk rá, és hogy a horoszkópba rejtett múlt, valamint a születési számok roppantul nagy mértékben segítségünkre vannak döntéshelyzetekben.

Ha kedvet kaptál hozzá, várlak sok szeretettel!

Az asztrológiai, karmaasztrológiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, terápiás tanácsadásnak, továbbá nem gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenység.

A konzultációról készülő hangfelvétel a saját fejlődésedet szolgálja. Érdemes újra meghallgatni az elhangzottakat. Kizárólag a felvétel személyes célra történő felhasználásába egyezem bele. Nem járulok hozzá egyéb felhasználási módokhoz, különös tekintettel a nyilvánosságra hozatalra és a terjesztésre.

• A beszélgetésekről írásos elemzést nem készítek.
• A konzultációk online formában zajlanak, Messenger / Google Meet / Zoom felületen.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Egy alkalmas asztro-coaching jellegű beszélgetés” értékelése elsőként

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.